június 2, 2020

Lipóti Színjátszó Kör

A Lipóti Színjátszó Kör a második legrégebben működő civil szervezet a falunkban, a Tűzoltó Egyesület után.

44 éve alakult,1976 szeptemberében, 11 taggal. Ez idáig 304 fő aktív tagja volt a csoportnak. Évente átlagban 10 előadásunk volt. Volt színjátszó, aki egy évig, és voltak akik 7-10-11 évig is a színpadon szerepeltek.

Ez idő alatt 42 művet állítottunk színpadra, és több alkalmi összeállítással is készültünk. 

Jártunk több alkalommal Szlovákiában, Ausztriában. Állandó szereplői vagyunk községünk, és a környező települések rendezvényein.

Több Országos Arany, és Országos Ezüst minősítéssel rendelkezzünk. Az összetartozás, a közösen átélt évek emlékét, erejét az öt évente megrendezett találkozók mutatják. Több mint százan emlékezünk, és érezzük jól magunkat.

A kezdeti szerkesztett műsorok, a francia vásári komédiákon, Hans Sachs, Lope de Vega művein át a musicalig fejlődtünk.

Tavaly már a sokadik zenés művet mutattuk be. Mindig igyekeztünk a nézők igényeinek megfelelő előadásokat színre vinni. Reméljük, hogy a bennünket értő, szerető nézők tapsa életben tartja közösségünket. 

Fazekas Lászlóné Marcsi

csoportvezető

rendező