Fazekas Imre: Májfaállítás a 70-es ,80-as években

Májfáról, a régi világról a mai fiúknak

Mi is voltunk fiatalok, de hihetetlen sebességgel száguld keresztül rajtunk az évtizedek sora.
Jó visszaemlékezni a meg sem történtekre, jó újra emlegetni ugyanazt a barátokkal századszor, jó búcsúhétfőn elénekelni az Ülök a Dunaparton magamban-t kártya közben, jó a saját Himnuszunkkal pokolba kergetni a prímásokat, jó lipótinak lenni!
Hogyan csináltuk a kor udvarlási szokásait? Ahogy azt a nálunk kicsit idősebbektől láttuk, hallottuk. Május első napjaira már sok olyan dolgon voltunk túl, mellyel, mint egészséges és érvényesülni vágyó lipóti legények bizonyítottuk, hogy a vágyott menyasszonyjelöltekért mindent megteszünk.

A hetvenes évek második feléről van szó, amikor talán még biciklink sem volt, nemhogy igenokos, háromdimenziós mobiltelefonunk. Helyette Baán Imre bácsit hallgattuk a pléh mikrofonon, eljártunk tévézni kisszékekkel akár a másik utcába is. Udvarolni úgy szoktunk, hogy felültünk a hatórai buszra, aztán átmentünk valamelyik szomszéd faluba, ahonnan éjjel 2 és 3 óra körül megindultunk hazafelé gyalog, kezünkben egy üveg Ampelos, aztán hangos nótaszó.
Muszáj volt valamit tenni azért, hogy ismerkedjünk, élményt szerezzünk, meg néha egy pofont kapjunk, hogy kezelni tudjuk a Termál csárdába rossz faluból érkező konkurenciát is.
Minden pillantás, kacsintás, flört, táncból való lekérés élőben történt a való világban.
A Most Mutasd Meg játék húsvéthétfőn kezdődött, május elsején folytatódott. A két nap természetesen másképpen zajlott a kezdőknek, másképp a szerelmeseknek. Puha locsolás kölnivel – látszódjunk okosnak. Tökös locsolás sok vízzel és sikoltozással – mindegy minek látszunk. A művelet után úgy is „Csókolom” a mamának, „Tiszteletem” a papának.
Ha még azt is megkérdezték a kijáró ital mellé, hogy eszel-e egy kis sütit, amit a locsolt kiszemelt készített, akkor hamarosan volt esély a tettek mezejére lépni.

A Májfát is kisebb darabbal szokták kezdeni, de ha az eladó sorban levő lánynak nem állított senki, az biztosan mély depressziót váltott ki. Bár abban az időben inkább sírtak egy kicsit. Elkerülendő, volt olyan apuka is, aki rendelt, vagy készített a lányának önbizalmat.
Előfordult, hogy két csapat is összefutott az éjszaka folyamán ugyanannál a háznál. Úgy emlékszem mindkét Májfa fel lett állítva vérontás nélkül.
Abban egyezzünk meg, hogy az énekszó és tánc köszöntse eléneklésénél jóval macerásabb volt egy normális méretű Májfa felállítása.
Röviden: kiválasztás, kivágás, lepucolás, beszállítás, szalagozás, italfelkötés, gödörásás, felállítás egyenesre, kikötözés. Ha már ismerősként köszöntötték a korábbi locsolót, hamarosan lehetett menni leselkedni. Mindezt egy másik faluban bemutatni felért egy hősies tettel. Ritkán, de akadt rá példa, hiszen több hős barátom van.

Fontos igazából azért volt a Májfa, mert nem volt szokás az, hogy egy lány vagy egy fiú többször kapott, vagy többször adott volna szerelemből májusfát. A fiúknak az idejét lerövidítette a katonaság, a lányok meg huszonötéves korukra amúgy is vénlányok lettek volna.
A szokás majdnem teljes elhagyását a nagy erőfeszítések mellett az is erősen befolyásolta, hogy a tulajdonviszonyok nagyon megváltoztak. Akkor is volt őrzője az erdőnek, az álénak, de ilyenkor illett megbocsátani a kisértékben elkövetett bűnért, illett félrenézni. Mondhatnánk, hogy a hagyományok ápolásából mindenki kivette a részét. A jelenkorban ezt az önkormányzat által üzemeltetett ”májfaelőállító” kert üzemeltetésével lehetne csak megoldani.(sic) Nem hiszem, hogy lesz ilyen valaha.
Változott a világ. A személyes összejövetelek, bálok, búcsúk és az általam idáig megemlített húsvét és május elseje alig nevezhető fontosnak. Ma bejelölheted, posztolhatod, követheted, lájkolhatod meg minden hasonló.
Tudomásul veszem. Azt is, hogy ennyi idős koromban régen már többszörös nagypapa lennék, ma meg nagyon fontos a karrier, meg úgysem értem a mai világot.

De! Azok az idők sem voltak egy fokkal sem rosszabbak a mainál, higgyétek el. A világ mindig ugyanarról szól, csak mindig egy kicsit másképpen. Elválni igazán nem volt divat. Talán a kérem és a köszönöm is jobban ment.
Szegény Májfák, ha beszélni tudnátok! Elmondhatnátok, hogy rózsaszált játszottatok és szebben beszéltetek, mint a legszerelmesebb levél. Elmondhatnátok, hogy nem voltunk rossz srácok.
Húsvétkor ketten voltunk csak otthon, megbeszéltük, hiszen most így kellett. Én hoztam a lipótit, panasz nem érhetett. Ebéd előtt szólt a feleségem: – Apja, a Csillus megállt a ház előtt!
Tudtam, hogy miért jött haza a kisebbik lányom. Rohantam a szódásüveggel…. Majdnem elindultam Pestre a nagyobbikhoz, a Flórához.
Hirtelen fontosnak tűnt az összes régi szokás. A locsolás, a májusfa állítás, még talán a szerenád is!
Valamit szkájpoltunk. A hazaszökő megmutatta miért kell a hajszárító, miért nem fog elhervadni, az otthon karanténozó majdnem elsírta magát.
Anyák napjára futár hozott a messziről nagycsokrot, megható szavakat. Jövő héten már találkozhatunk egy teraszon egy családi ebédre. Sok elmaradásunk van.
Azt hiszem azzal kezdem, hogy elmesélem nekik, hogy milyen zenekaros szerenádot adtam anno kedves feleségemnek Csillának, amit Ők még nem hallhattak.