Dr. Války István A.,Bandi bácsi: Májfa állítás az 50-es években.

Májusfa állítás

Szigetköz falvaiban régi-régi szokás volt május eljövetelének megünneplése. Azért írom, hogy Szigetközben, mert más vidéken egyáltalán nem jártam. Egy magamfajta lipóti gyereknek a világ a falutól maximum Mosonmagyaróvárig terjedt.

Az tény, hogy minden faluban a szokásos helyeken hirdették a májusfák, a nyárelő, a jó idő eljövetelét. Ezek a helyek a templom és a kocsmák előtti falurészek. Itt megjegyzem, hogy Lipóton egyszerűen és röviden „májfa” volt a neve a közbeszédben. Más községekben így volt-e azt nem tudom.

Az egész országra szóló szokásokról sem olvastam. Erről Dr. Cseri Miklós néprajztudóst – a szentendrei skanzen főigazgatóját – kellene megkérdezni. Miért említem őt?

Azért mert a Lipótról írt (1930-as évek) könyvemhez igen nagy dicséretet kaptam tőle.

Lipót községet igen alaposan ismeri, több alkalommal is családostól itt nyaralt. Válaszlevelemben meg is hívtam egy ismételt nyaralásra.

„Több száz évet éltem” című faluregényemben – melyet az önkormányzat adott ki és Tóth Péter Polgármester Úr minden lipóti családnak és elszármazottoknak ajándékként eljuttatott – a „májfa” állítást részletesen leírtam, sőt rajzosan is ismertettem1.

Ehhez nem tudok többet hozzátenni csak még jobban kiemelni a lipóti legénybandák hihetetlen ügyességét, mivel sok „májfának” megfelelő sudármagas égerfa az Öreg Duna túlsó oldalán termett. Ugyanazon a partszakaszon történt a dunai átkelés a csónakokhoz, helyesebben ladikokhoz kötözve a „májfa” 10, 12, 15 méter hosszú valóságával, ahol a marhacsorda átúsztatása is megtörtént.

A „túlsóféli” (túlsófél neve a balparti legelőknek, erdőknek, amely terület akkor a bűnös Trianon-i békeszerződés alapján Csehszlovákiához tartozott) csordák úsztatását a könyv 180. oldalán részletesen leírom és lerajzolom.

Összefoglalva a „májfa” állításáról biztos állítható, hogy ősrégi szokás. A kikelet és a kizöldülés várva-várása és a kemény tél után a közvetlen élőkörnyezetünk földíszítése.

Bizonyára van összefüggés a pünkösdi utcadíszítéssel, amely Jézus Krisztus jeruzsálemi ünnepi bevonulásával, pálmaágas díszítéssel kapcsolatos.

Nem tudom magamban tartania a következő elmélkedésemet. Mit is? Azt, hogy mi magyarok milyen szerencsések vagyunk. Őseink milyen bölcsek voltak, hogy a „messzi” Levédiából a négyévszakos gyönyörű vidékre vezették okos és vitéz népüket. Akkor a törzsek össze tudtak fogni. Meg is lett a jutalma.

Ma is ezt kellene, de sajnos az ősi összefogás már csak óhaj. Pedig szép és állandóan csak bántott országunk nem csak nekünk, de egész Európának üdülője, gyógyhelye, virágoskertje lehetne.

Ahol a tél a maga nagy-nagy csendjével a természet nagy pihenése, erőgyűjtése, hogy majd a tavasz elkápráztasson, a nyár megérleljen, az ősz minden földi jóval elláson Bennünket.

Na, de már megint „hosszúlére” eresztettem mondókámat, mint szólásmondás Lipóton.

Legfontosabb, hogy újra itt a május, újra itt a kikelet. Az emberek lelki élete is „buzogásnak” indult. A szerelmes legény ugyancsak májfával jelezte választottjának, hogy mindig csak rá gondol.

Lipót, 2020. május 5.

Dr. Války István A.
alias Bandi bácsi